Ismereteink azt mutatják, hogy nem a kullancsirtás lehetőségének megszűnése, hanem sokkal jobban a klimatikus viszonyok megváltozása (enyhébb telek), az alkalmas élőhelyek növekedése (több kertes házas övezet, eddigi erdősebb területekre terjeszkedő települések, lakóparkok) és a rendelkezésre álló gazdaszervezetek gyakoriságának a függvénye az, hogy úgy érezhetjük, egyre és egyre több kullancs van hazánkban.
Általánosságban elmondható, hogy a kullancsok ott fognak folyamatosan megtelepedni, ahol az életfeltételek számukra kedvezőek.
És ezen kertvárosi részek gyarapodása jelentősen megnövelte az emberek és kullancsok közötti érintkezésnek a lehetőségét.
Korábban kullancsirtás csak és kizárólag jól körülhatárolt területeken volt lehetséges. Ilyenek voltak az óvodák, táborok, üdülők, kiskertek.
Nagyobb, nagy kiterjedésű területeken (pl. ligetek, erdők) nem volt lehetséges.
Ezért elmondható, hogy a jelentősebb, kullancs lakta területeken eddig sem volt soha irtás.
Valamint fontos szempont az is, hogy az irtáskor csak és kizárólag az éppen a növényzeten tartózkodó kullancsokat pusztította el az irtószer, a gazdaszervezeteken éppen vért szívó, és szaporodás előtt álló, vagy az avarban éppen vedlő példányokat nem!
Ezért ezen irtások hatástartóssága erősen megkérdőjelezhető volt.
Számos esetben a délelőtti órákban lekezelt terület a fenti okok miatt délutánra már újból benépesült kullanccsal.
Valamint jelenleg Magyarországon nincs forgalomban kullancsirtásra engedélyezett készítmény.
Ezért a kullancsártalmak elleni legfontosabb és leghatásosabb védekezés a megfelelő kullancsriasztó termékek használata.
A Metatox Kft. több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a szúnyog- és kullancsriasztó termékek fejlesztésében és gyártásában.
Elég, ha csak annyit mondunk, hogy SZUKU!
A SZUKU termékeket megtalálhatja szakkereskedésekben, horgászáruházakban, horgászboltokban, vadászboltokban, vadászbolt hálózatokban, gazdaboltokban, gyógyszertárakban, számos drogériában, számos kiskereskedelmi egységben, de akár első kézből, közvetlenül tőlünk a gyártótól is megrendelheti magának a www.metatox.com honlapunk webshopján.
Mert ha kullancsmentesség, akkor SZUKU!